| Abstract | Although typologically distant and belonging to distinct language families, both English and Hungarian exhibit a high proportion of adjectives created by the addition of a derivational suffix denoting ability and possibility. This adjectival suffix is realized as -able or -ible in English, and as -ható or -hető in Hungarian. Adjectives created in this manner are predominantly deverbal, even though there exist instances of suffixes being added to a nominal root. Through corpus-based research, using the two largest and most widely used general corpora for the analyzed languages, the Corpus of Contemporary American English (COCA) and the Hungarian National Corpus (hun. Magyar Nemzeti Szövegtár), the thesis examines the 30 most frequently used adjectives containing these suffixes in each language, with special emphasis on those which appear among the commonest adjectives in both English and Hungarian. The analysis is divided into syntactic (discussing the stems the suffixes attach to and whether the adjectives show a tendency towards the attributive or the predicative position within a sentence), and semantic (the distribution of the adjectives across registers, their relation to the passive voice, as well as the differences in meaning between certain adjectives in English and Hungarian). The thesis aims to prove that the derivational suffix used to express ability and possibility is highly productive in both English and Hungarian, while attempting to compare certain aspects of its use in the two languages. |
| Abstract (hungarian) | A magyar és az angol tipológiailag eltérő nyelvek és külön nyelvcsaládhoz is tartoznak, ennek ellenére mindkét nyelvben számos olyan melléknév létezik, amelyek képességet és lehetőséget kifejező képző hozzáadásával jöttek létre. Ez a melléknévképző az angolban az -able vagy –ible, a magyarban pedig -ható/-hető alakban valósul meg. Az így létrehozott melléknevek túlnyomórészt deverbálisak, bár vannak olyan esetek, amikor az említett képző egy névleges gyökhöz járul. A nyelvészek többsége szerint ez a képző akkor a legproduktívabb, amikor tranzitív igékhez kapcsolódik, mivel majdnem minden tranzítiv igét tudunk vele toldalékolni. Az elemzett nyelvek két legnagyobb és legszélesebb körben használt általános korpuszának, a Corpus of Contemporary American English (COCA) és a Magyar Nemzeti Szövegtárnak a felhasználásával a szakdolgozat a 30 leggyakrabban használt -ható/-hető illetve -ble végződésű melléknevet vizsgálja, külön hangsúlyt fektetve azokra, amelyek mind az angol, mind a magyar nyelvben a leggyakoribb melléknevek között jelennek meg.
A dolgozat első részében, a módszertan és a kutatás eredményeinek bemutatása előtt a következőkről van szó: az angol és a magyar nyelv tipológiai különbségeiről, a melléknevek szóosztályának mindkét nyelvre jellemző tulajdonságairól, valamint a két nyelv által alkalmazott toldaléktípusokról és az ezekhez kapcsolódó kérdésekről. Ebben a részben azon van a hangsúly, hogy miben különbözik vagy hasonlít a két nyelv, amelyek közül az egyik indoeurópai és analitikus, míg a másik finnugor és szintetikus, azaz agglutináló. A tipológiai jellegzetességek kapcsán a dolgozat említi a magyar nyelv sajátos vonását, a hangrend és illeszkedés folyamatát, valamint az angol és a magyar toldalékrendszerek legfontosabb jellemvonását, mint például a toldalékok fajtűit és (a magyarban) a sorrendjüket. A melléknevek szóosztályára vonatkozóan arra is rámutat a dolgozat, hogy ezek kevesebb figyelmet kaptak a nyelvészetben, mint a főnevek és az igék. Ezt követően arról lesz szó, hogy milyen a melléknevek viselkedése és megoszlása a két nyelvben. Ezt a részt követi a -ble és a –ható-képző részletesebb áttekintése, beleértve a képzők etimológiáját, jelentését, az ezeket megelőző töveket és az ily módon létrehozott szavak melléknévi vagy nem-melléknévi jellegét.
Az elemzés két részből áll: jelentéstaniból és mondattaniból. A mondattani elemzés azzal foglalkozik, hogy milyen tövekhez kapcsolódnak a képzők, és felveti azt a kérdést, mutatnak-e az így létrehozott melléknevek hajlamot az attributív vagy a predikatív pozícióra egy adott mondatban. A jelentéstani elemzésben áttekintem a melléknevek eloszlását a regiszterek között, a szenvedő szerkezetekhez való viszonyulásukat, valamint a jelentésbeli különbségeket egyes angol és magyar melléknevek között. Ezt a két nyelvészeti elemzést egy másik elemzés követi, amelyben részletesebben szó esik azokról a melléknevekről, amelyek mind az angol, mind a magyar korpuszban a 30 leggyakrabban használt melléknévként szerepelnek.
A dolgozat célja annak bizonyítása, hogy a képesség és a lehetőség kifejezésére használt képző igen produktív mind az angolban, mind magyarban. Emellett a dolgozat megkísérli összehasonlítani ezen melléknevek használatának egyes aspektusait a két nyelvben. |
